…. a nap, amikor a világ megfordult veled, amikor a félelmek egy pillanat alatt valósággá váltak, és az arcodba ordították, hogy VÉGE, vége mindennek, amiben addig hittél, bíztál, és reméltél. Egyetlen pillanat, egyetlen, amit előtte elképzelni sem tudtál, és most ott van… most éled át, most éled, nem holnap, nem tegnap, hanem most, ott és akkor. Érzed, hogy közeleg, érzed, hogy ez most más lesz, más lesz, mert innen már nem lesz visszaút… Te mégis mész tovább, menetelsz, akár egy öngyilkos merénylő, mert valamilyen megmagyarázhatatlan késztetést érzel, valamit, ami erősebb nálad, a tudatodnál, valami, ami felemészt belülről, ha nem csillapítod az éhségét, ha a feszültséget, amit benned teremtett nem szünteted meg végleg.
Kimondtad, kimondta, kimondtátok…. vége….,amit érzel az a megkönnyebbülés, megkönnyebbülés, és nyugalom … a hang, az a hang, ami idáig kísért, ami idáig vezetett azt súgja, jól vésd eszedbe ezt az érzést, raktározd el, szívd magadba, mert ami ezután jön, az jobban fog fájni, mint bármi más az eddigi életedben.
Felállsz, felálltok, elindulsz, elindultok, és nem érted, hogy lehet, hogy nem állt meg az egész világ a Te világoddal együtt, de leginkább azt nem érted, hogy lehet, hogy még mindig élsz. Nem érzel, de élsz, élsz, hiszen még mindig lélegzel, egyik lábad teszed a másik után, és a bőrödön is érzed ennek a nyári délutánnak a perzselő sugarait… a hangok végre elhallgattak, egyedül vagy, csend lett.
Vársz, vársz, és figyelsz, várod azt, hogy teljes súlyával, a realitásával rád nehezedjen, majd megfojtson, várod, de nem jön, kezdesz kétségbe esni, miért nem jön, hol van már… legszívesebben felordítanál: ÖLJÉL MÁR MEG, legyünk rajta túl! De nem teszed, csak ülsz, tovább vársz, és figyelsz, figyeled Ő-t, figyeled magad, majd megint Ő-t. Most még megteheted, most még itt van. Nem látod, nem látod rajta, hogy mi változott, miközben tudod, hogy minden. Olyan könnyűnek tűnik, ijesztően könnyűnek, ahogy Ő lélegzik, ahogy beszél, ahogy hallgat. Még nem érted, még nem tudod, még nem érzed, de már kezd fájni. Az üresség észrevétlenül rád telepszik, és megtalálja a helyét benned.
Megérkezett, rád talált, kezd átjárni, és elkezdett berendezkedni. Itt van, tudod, hogy nem akar majd egykönnyen elengedni, Ő nem, veled lesz a legsötétebb éjszakákon, és a legmagányosabb nappalokon is. Régóta várt rád, kiszemelt magának, és most megkapott, minden pillanatát ki akarja, és ki is fogja élvezni a veled töltött időnek. Te is tudod Ő is tudja.
Te rettegsz, Ő fölényes, Te reményvesztett, Ő magabiztos, Te vesztésre állsz, Ő nyeregben érzi magát, de mindketten tudjátok, hogy ez még csak „0.”napja volt az együtt töltött időnek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: