Ébredés… körülvesz a sötétség, zsibbasztó sötétség… máshol ébredsz… fáradt, és elgyötört vagy. A saját zokogásod ringat újra álomba… még nem akarod elkezdeni a napot.
Nem tudnak veled mit kezdeni, érzed, látod… látják, érzik.
Elátkozod az összes dalszövegírót… a pokol tüzén égetnéd el a teremtményeiket, a még meg nem fogantakkal, és az eljövendőkkel együtt. Neked, utolsó kis pondrónak, az ő dalba szökött önmegvalósításuktól most még, rohadtul jobban fáj.
Kiiktatod a külvilágból érkező, kontrollálhatatlan csatornákat… csak az jöhet, amit Te engedsz be. Nem vagy még felkészülve.
Megérkezel, fogalmad sem volt mire vállalkoztál, de ott vagy. Nem itt lenne a helyed… jelenleg nem tudod, hol van a helyed.
Réveteg állapotban szemléled, hogy zajlik körülötted az élet, látod, de nem jut el hozzád. Bezártál, még jobban bezártál. Próbálod elképzelni, realizálni az elkövetkező néhány napod, de nem jutsz annál előrébb, mint hogy megállapítod: kurvára bizarr helyzetbe kerültél, ismét. Tipikus, ez annyira Te vagy.
Össze vagy zárva 13 “darab”, annyi, mert megszámoltad baszki, 70, és a Megváltó közti öreglánnyal, férfi közel s távol nincs a vidéken, és az Ő környékükön se. A kilátások jók, már – már bizakodásra okod adóak… a következő nagyjából 15-20 évet kell csak átvészelned, a pasik utána amúgy is, így vagy úgy, de lelépnek. Sima ügy, menni fog, fél lábon is megcsinálod.
Tévedtél, egy „férfi” mégis csak akad, egy 40-es értelmi sérültet is találsz “létszámolvasáskor”. A kilátások egyértelműen, és vitathatatlanul javultak.
13+1, rohadt groteszk, és bizarr a szitu, a nagy nihil kellős közepén, akár csak egy David Lynch film. Elszabadult járókeretek, gyerünk lányok, csatakiáltások minden megtett méter után, és meghitten elköltött ebédek pontban, délben, mert a lencsefőzelék akkor a legjobb.(Neki tetszene, a Te szemüvegeden át tetszene.)
Kicsit elkezded érezni magad, az ironikus, a kritikus, a szarkasztikus önmagad.
A légcsövedet maró gáz késztet ébredésre katatón állapotodból… erre még Te is reagálsz. Keresed a forrást… nem hiszel a szemednek… a forrása szülőanyád, aki elkezdte magáévá tenni a cirka 10 nm-es ideiglenes lakótereteket.
A módszer: kettecskén, Ő, és Domestos, nekiestek a teljes vizes blokknak, azzal az igazi, mélyről jövő, tántoríthatatlan elszántsággal, amivel csak az igazán megszállottak rendelkeznek.
Az eredmény: a rendelkezésre álló tér, és az elnagyolt vegyi anyag találkozásának produktumától indultál Te oszlásnak odakint, és kezdtek a belső szerveid elfolyósodni.
Fél óra, mindössze ennyi kellett csak neki, hogy a komplett „A”-ból átemelt háztartást beillessze a „B” objektumba. Csak szép előrelátóan, itt nincsenek véletlenek, mindennek megvan a jól átgondolt, és alaposan megtervezett helye. Az évek, és a rutin: totális K.O.
Arra eszmélsz, hogy szárító kötelek feszülnek feletted… mikor, és hogy kerültek oda nem tudod. Túllépsz rajta, hiszen ez kell, a törölközőknek életbevágóan kell, még ha neked nem is, de a törölközőknek igenis kell, nekik lelkiviláguk van, ami nem engedi meg, hogy csak úgy akárhogy, akárhol lógjanak. Akárcsak az olvasólámpa, és a hosszabbító, érted baszki, hosszabbító… még jól jöhet, mikor rájössz, hogy a Gillette otthon maradt, és sürgősen végezned kell magaddal a soron következő napirendi pontod alapján.
A Gillette nem maradt otthon, a feltételezésed hibás volt.
Nem tudod, hogy a maró gáz, a helyzet abszurditása, vagy az ösztön, de valami elindult, valami elindult benned, és ott van. Kezd körvonalazódni, halványan, de kezd formálódni.
Írnod kell, meg kell írnod, ki kell írnod… jön, szinte minden jön azonnal, a fejedben már ott van, ott van minden. Érzed, hogy ez a tied, csak a tied. Megtalált, segít, már az egymásra találás gondolata is segít, reménnyel, és megnyugvással tölt el.
Sebek, melyeket feltép egy pillanat, vagy Te téped fel őket, mert gyógyulni akarsz, nem tudod, de ott vannak. Csupaszon, védtelenül állnak veled szemben. Fáj, annyira fáj, hogy nem tudtad megmenteni… nem kérte, soha nem kérte, Te akartad mindig is, Te akartad, Te gondoltad csak, hogy ezt kell tenned. A múltjából egy kép köré építetted az érzést… egy valós, és egy általad megalkotott kép találkozásából megszületett démon köré. Folyamatosan marcangolt, időről időre előhívtad, és fájdalmasan megjárattad magadban. Nem tudtál tőle szabadulni, most sem tudsz tőle szabadulni.
Iszonyatos lelkiismeret furdalásod van, neked, neked van, nem értik, Te sem érted, de érzed. Mit tegyél, hogy tegyél, hogy ne legyen veled?
Nem menthetted meg, mert nem kellett megmenteni!
Jelenleg csakis önmagadért vagy felelős.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: