Felkelsz, mert nem tudsz mást tenni, ösztönből cselekszel, és elindulsz. Elindulsz, mert így szoktad, a rutin visz magával, ehhez nem kell gondolkodnod… jelenleg erre van szükséged.
Kérdések, reakciók, majd megint kérdések… ismét beszélsz, tovább beszélsz, mert addig sem kell gondolkodnod.
Döbbenet: rádöbbensz, hogy a napi rutin megöli benned a fájdalom egy részét… elkezded tudatosan használni ezeket a pillanatokat. Felhasználod, mikor ismét eluralkodik rajtad a pánik, beléjük kapaszkodsz, elkezdesz kis szigeteket, világokat teremteni, megalkotni magadban ahova menekülhetsz, ahol levegőhöz juthatsz.
Barátok, barátok barátai, tapasztalatok, tanácsok… elárasztanak, megfulladsz, nem látod magad, nem érzed magad. Kétségbeesel, nem tudod hol vagy Te, nem érzed, nem érzed magad.
Erős vagy, mindenki szerint erős vagy, Te nem érzed, nem tudod, nem érted miért mondják! Találd meg önmagad! Létezel egyáltalán, vagy csak általa léteztél?
Tudod a választ, mindig is tudtad, de nem akartál, nem tudtál róla tudomást venni. Eltűntél, vagy soha nem is léteztél… Nem vetted észre magad, nem tudtad észrevenni magad, csak fájt, valami mindig fájt.
Vártad… tőle vártad, annyira szeretted volna, hogy életre keltsen.
A felismerés, a tudatos ébredés súlyosabb, félelmetesebb, mint a veszteség. Az út hosszabb lett, a cél megváltozott. Magadért küzdesz… magadat kell megmentened, az életed a tét, csak a tied, ez az egyetlen.
Fordul a kulcs a zárban…
Befekszik melléd… nem érzed… átkarol …„Jól vagy Picim”? „Igen, jól”
Nem, nem vagy jól, de jól akarsz lenni!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: