Folyamatos sötétség vesz körül, helytől, időtől, napszaktól függetlenül. Egyre fáradtabb, és magányosabb vagy. Annak a kevés barátnak, jó szándékú embernek, akik körül vesznek sem akarsz már beszélni arról mi zajlik benned. Úgy véled elvárás, hogy legalább jobban, ha nem is jól legyél. Nem mondják, de Te mégis úgy érzed fogy a türelmük, mostanra nem itt kellene tartanod. Nyitnod kellene, továbblépned, és élned az életed.
Mégis milyen életed, neked nincsen jelenleg életed. Kötelességeid, és rutin tevékenységeid vannak, de nem életed. Mindaz, ami az elmúlt években értelmet adott a mindennapjaidnak megszűnt, de nem tűnt el maradéktalanul belőled. Ott élsz, ahol vele éltél, azok a dolgok vesznek körül, amik az Ő keze munkáját dicsérik, mintha egy végtelenített filmvetítés részese lennél, ahol az együtt töltött évek pillanatképei peregnének.
Képek, melyekre már nem is emlékeztél, melyek akkor, mikor a jelen forgatta őket, jelentéktelen voltak, de most egy vörös szőnyeg díjas film képkockái. Fogalmad sincs miért jönnek újra, és újra ezek a hívatlan vendégek. Blokkolni szeretnéd őket, falakat állítasz. Úgy teszel, mintha meg sem történt volna, mintha az, hogy ismertétek egymást, nem létezne az életed térképén.
Eljátszol a gondolattal, hogy az elmúlt 4,5 év nem létezett. Nagy, szürke, homályos foltot illesztesz helyére, hogy részleteit mind kevésbé érzékeld, és emlékezd, mint amennyire enélkül tennéd.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: