Az “ébresztők”ott, és akkor jönnek, ahol, és amikor szükséged van rájuk, nem kell keresned őket. Légy türelemmel, azok, és Ők találnak majd Rád.
Folyamatosan körbevesznek, de nem aktiválod őket, mert vagy azt gondolod nincs rájuk szükséged, vagy egyszerűen csak nem veszed őket észre. Személyük, és formájuk már már elhanyagolható, a defibrilláló hatásuk azonban vitathatatlan. Számodra ez a defibrillátor “Kerid” személyében érkezett, aki most katalizátorként működött a múltad, és jelened viszonyában, annak érdekében, hogy “láthass”magadnak jövőt.
A beszélgetés mélysége, sokrétűsége, kellemes meglepetésként hat Rád, és ölel át Téged.
A kommunikáció hatalmas erővel bír, jótékonysága, és fájdalma is egyazon tőből fakad, az őszinteségből. Őszinteség irányodba, a másik iránt, de leginkább önmagaddal szemben. Ezen hármas egysége nélkül, mindössze szánalmas próbálkozás lenne minden kísérlet, melyet a valóság valódi észlelésére tehetnél.
Pedagógusként, a mesék világa számára, annyira a hétköznapok része, amennyire neked, már csak gyermekként volt. Gondolatok lavináját indítja el benned a látásmódja, a hozzáállása a mesék létjogosultságához, azok valódi céljához, mondanivalójához.
Gyermekként ezeken keresztül gazdagítottuk fantáziánkat, erkölcsi tanulságok rögzültek bennünk indirekt módon, és megtanítottak bennünket küzdeni az álmainkért. Miközben arra is figyelmeztettek, hogy csak abban az esetben érjük el őket, ha nem leszünk gyávák, kishitűek, nem riadunk vissza önmagunk felfedezésétől, és az azzal járó viszontagságoktól.
Az egyik legnyilvánvalóbb párhuzam, a sárkánnyal való küzdelem, ahol a belső démonaik, félelmeink testesítik meg, az olykor hétfejű, tüzet okádó, gyilkos szörnyeteget. Akiről végül, ha szembenézel vele, de csakis akkor, kiderülhet, hogy neki is csak egy feje van, tüzet is csak védekezésből, vagy kötelességből, a felé támasztott elvárásokból okád. Ő is egyedül van.
Látod, így már nem is olyan félelmetes. Az ismeretlentől való félelem tette Őt számodra egy rettegett szörnyé, akit csak elkerülni szerettél volna, nem pedig szembenézni vele, megismerni, és megérteni. Te teremtetted Őt, hívtad életre, és tápláltad hosszú éveken át, így a megszelídítése is Rád vár, a Te feladatod.
A múltad, mint hamuban sült pogácsa kísér utadon. A gyökereid, a családi minta által kapott útravaló, mely zsigeri szintű emlékekből, és tanult sémákból lett gyúrva. Az, hogy mikor, és mekkora falatot törsz belőle, csak a Te döntésed, ahogy az is, hogy felkínálod, az utadat kísérőknek, ha rászorultságukat látod. Tudnod kell, hogy minden a Te döntésed, mindig van lehetőséged arra, hogy a hozott pogácsát ne edd meg. Részben fogyaszd csak el, és éhséged csillapítandó, elfogadj egy, mások által, felkínált pogácsát, vagy annak morzsáit, ha akkor, épp, csak annyira van szükséged.
Ment, mendegélt…nem futott, nem szaladt, nem rohant. Neked miért kellene?
A saját utadon, Te diktálod a tempót. Lesznek, akik majd lehagynak, megint másokat pedig, Te utasítasz majd magad mögé. Akadnak útitársak, akikkel azonos irányba haladtok, de eltérő iramban, ahogy olyanok is, akikkel a tempótok egyezik majd meg, az úti célotok azonban már eltér. Mindegyik útitársaddal úgy, és addig tarts, ahogy az még számodra, és ameddig megfelelő. Örülj minden együtt megtett méternek, élvezd az egymást keresztező, két út, közös szakaszát. Azonban mindig tartsd szem előtt, hogy ezek csak ideiglenes utak, egyszer elválnak, hogy mindkettő arra kanyarodhasson tovább, amerre a természeténél fogva tartana.
A mesék tanítva gyógyítanak, ezt gyermekként tudtad, felnőttként felejtetted csak el. Emlékezz, és az emlékeid által visszatalálsz, ahhoz a kislányhoz, aki mert, és képes volt álmodni. Te most is Ő vagy, csak megfeledkeztél róla, ahogy a mesékről is.
