Szelíd nyugalommal, simogató melegséggel ébresztenek a hajnal első sugarai. Élvezem, ahogy az Éj, sűrű, sötét kábulatával még fogva tart, csak fokozatosan lazít szorításán, és kezd elengedni, átadni a Napnak.
Hagyom ezt az érzést minden részletében kiteljesedni, beengedni, ajándékként elfogadni, és megőrizni. Gyengéd, óvatos mozdulatok csomagolják ki a pillanatot, és adják azt kezembe a teljes tökéletességében. A karom tétován keresgél, a fülem élénken figyel, a lelkem boldogan ujjong. A kezem megtalálja, és lágyan érinti a tested, a fülem meghallja édes szuszogásod, a lelkem elönti az irántad táplált, színes érzések sokasága. Nézlek, a tekintetem végigszalad arcéleden, megsimítja szépen ívelt ajkad, ellágyul a mosolytól, mely most is ott ül rajta, csókot lehel a pilláidra, és befészkeli magát a vállgödrökbe. Lágy, és apró rezdülések jelzik számomra, közeledsz, hívogató simogatásaim gyorsítják érkezésed. Itt vagy, már Te is itt vagy velem a mai napban, és együtt indítjuk azt útjára. Nevetve, vidáman, májusban, mosolyogva, télen, ráérősen, hétfőn kapkodva, betegen, kacagva, egymástól boldogan. Megállsz, Rám nézel “Annyira Szép vagy”, megállok, Rád nézek “Annyira Szeretlek”.
Szürke, és hűvös valósággal gördül le a szemem sarkából ébresztőn egy könnycsepp, szerdán, februárban, reggel, nélküled, magányosan.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: