Nagyon várták, Ő mégsem jött, nem akart megérkezni. Dacolva harcolt a jövetele ellen, de mindhiába. A tiltakozása egy őszi napon végleg véget ért, már nem volt maradása, ahogy választása sem.
Csupaszon, védtelenül, riadtan, és hangosan érkezett. Óvták, dédelgették, és féltve szerették. Az érkezés keserű íze mintha már nem létezett volna benne, nem maradt semmi a jövetelét megelőző időkből. Nem voltak emlékképek, sem álmok, nem volt semmi más, csak Ő, és a benne rejlő lehetőségek, egy üres papírlap volt, mely arra várt, hogy telerajzolják.
A ceruzák kezdetben színesek voltak, szorgalmasan, és rendületlenül alkottak, napról napra újabb vonalakat húzva közelítettek az elképzelt képhez. Egy nap azonban már nem voltak színek, minden fekete fehérre váltott, a megrajzolt vonalak sorra tűntek el, a kép kezdett homályba veszni, a papír ismét üres volt. Egyetlen ceruza gurult át fülsiketítő valósággal az üres papírlapon, csak ez maradt.
Végérvényesen, és visszavonhatatlanul megérkezett, s vele együtt az álmok, emlékképek, érzések, melyek a nem akarására emlékeztették. Megközelíthetetlen, zárkózott, mindent megfigyelő, és elemző, falakat építő, védekező, karcos, és mindenütt idegen ebben az újra rajzolt monokróm világban. Nem hagyta, hogy szeressék, saját magának épp annyira nem, mint másoknak….. még csak 10 éves volt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: