Nem tudta egyértelműen megfogalmazni mit szeretne, csak azt, mi az, mit nem akar, nem tudna elfogadni, képtelen lenne vele azonosulni. A sorra kimondott “Nem”-ek, a lehetséges “Igen”-ek számát csökkentették, míg végül teljesen elmaradtak. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy nap már ne így legyen, kezdte magát megérteni, de elfogadni még nem. Könnyebb lett volna, mégsem tudta hogyan kell nem rétegekben létezni, hogy lehet nem érezni, mégis mindent átélni. Mindent, mit a legmélyebb szinteken őrzött hogy oszthatna meg másokkal, miként érzékelhetne újra színeket, miként csökkenthetné a hiány érzését, és miként lehetne, együtt, boldog.
Nevetett, kacagott, mosolyt csalt, és adott, jókedvre derített, és ragyogott. Azt adta, és annyit, amennyit kérés nélkül adhatott, majd várt, várt hogy érezzenek, keveseljenek, átlássanak, kérjenek, akarjanak többet annál, mint amit láttatott. Ne fordítsanak hátat az első nem-nél, akarják tudni miért nem igen, az a nem. A mélységek ne szédítően hassanak, hanem ismerős barátként üdvözöljenek. Az értékek ne csak elméletben létezzenek, hanem felismerhetően csillogjanak. A vágyak cselekvésre ösztönözzenek, a kimondott szavakat valós érzések előzzék meg, és őszinte tettek kövessék.
Már meg tudta fogalmazni, egyértelműen el tudta mondani. Már nem minden mondat kezdődött nem-el, vagy folytatódott de-vel. Letisztult, konkrét szavak, kijelentések, vágyak voltak, melyek Őt tükrözték:
Szeretném, Szükségem van rá, Megérdemlem, Nem mondhatok le róla, Tisztelem Magam, Szeretni akarom azt, aki vagyok, és Szeretni azt, ahogy Szeretsz, feltételek nélkül.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: