“Igen jól, egy ideje őszintén mondhatom, hogy jól vagyok” volt még a válaszom, az alig néhány nappal ezelőtt, az ex által feltett ártalmatlan, remélem jól vagy kérdésre. Ott, és akkor, abban a helyzetben valóban ezt gondoltam, de ahogy leírtam, és szembesültem vele, szinte azonnal jött is a kétely: valóban jól vagyok, tényleg így van, vagy felelőtlenül bukott ki belőlem a kijelentés, és egy pillanatnyi, elmeháborodott állapotomban gondolhattam csak, hogy jól vagyok?
Valójában szarul vagyok, és akkor most még finoman fogalmaztam, neki meg hazudtam! Nem akartam becsapni, nem akartam, hogy mást gondoljon, mint a valóság, ahogy magamat sem akartam becsapni, most mégis azt érzem, rendesen átvágtam magam a palánkon. Nem számít Ő mit gondol, de az nagyon is, amit Én érzek. Rohadtul nem vagyok jól, elhamarkodottan nyilvánítottam magam “gyógyultnak”, mert elkeseredetten szerettem volna már jól lenni, az állandó szürke ködfelhőt levetkőzni, ami hónapok óta, hol sűrűbben, hol éteribb módon, de mindvégig körbelengett, és leng még most is!
Nem megy, tartósan soha nem ment, ha belegebedek sem lesznek bennem rózsaszín habcsókos, cukormázas életérzések porcukorral meghintve, mélyen, orron át felslukkolva, majd tüdőre küldve. Amivel alapvetően még nem is lenne baj, túlélhető lenne, kivéve, ha ambivalens módon nem vágynék rá cefetül. Csak egy kicsit könnyedebben, egész kicsit kevésbé agyalósan, szétlelkizősen, túlérzősen, teljesebben, és elégedettebben.
Fáradt, frusztrált, és türelmetlen vagyok mindennel, és mindenkivel szemben. Elegem van az örökös önismereti, önsegélyező, elfogadási öntréningekből, az elvárásokból, a változtass, csak te tehetsz ellene pozitív lelki kis és nagy fröccsökből, hosszúlépésekből. Folyamatosan csak ez dől az arcomba, ezt ontja magából minden, és mindenki. Kurvára Te tehetsz arról, ha nem vagy jól, rohadtul a Te hibád, és még, ha beledöglesz is, de csak Te tehetsz ellene, változtathatsz rajta, ha nem tetszik a helyzet. Hát szakadjak meg, de nálam még ez is elcseszettül fordítva működik, mert ahelyett, hogy vadul építeni kezdeném magam ezektől a motivációs, bölcseleti instrukcióktól, inkább veszettül befeszülök, tovább rombolok, és még elszántabban gyűlölöm magam, mint előtte. A feszültség meg csak napról napra nő bennem, amit, ha energiává alakíthatnék, a kerület éves áramellátását tutira biztosítanám vele minden további megerőltetés nélkül, a chernobili kisugárzásomról nem is beszélve.
Nyakunkon a tavasz, még ez is baszki, elemet cseréltek a madarakban, olvadásnak indultak a hegyi patakok. Szép lassan felrobbannak a hormonok, beindul a párosodási ösztön, miközben az én hangulatom inkább konvergál egy sorozatgyilkos lelkiállapotához, mintsem egy egyedülálló Nő lehetőségekkel teli, kikeleti állapotához.
Houston baszki, nagy gáz van!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: