Az éhség folyamatos, a vágy szűnni nem akaró, kínzó türelmetlenséggel kerít hatalmába. Testem, és lelkem mind újabb, és újabb táplálék után kutat. A remény gusztustalan féregként űz az ismeretlenbe, elhitetvén velem, hogy vágyott, simogató érzés felé kísér.
Gúnyos mosoly kíséretében, fülsiketítő sikolyt hallatván fejti le rólam karját, és mélyeszti belém méreggel átitatott karmait.
Nem kísér végig napomon, nem fogja kezem, egyetlen célja a folyamatos vadászösztön fenntartása. Émelygek az újabb táplálék gondolatától, már nem tudok, és nem is akarok enni, bármennyire éhes vagyok.
A vágy, lélek nélkül csak üres hüvelyként fogadja a kínálkozó lehetőséget. Érzéketlensége rémisztő, az űr, mely nyomában jár egyre mélyebb, sötétebb, és mind égetőbb fájdalomként terjed szét bennem.
Émelygek… jobban, mint bármikor.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: