Kaleidoszkóp

Világos gondolatok, csodálkozással vegyített, őszinte mosolyok, és a hálás öröm mindent elsöprő érzése. Három barát, három eltérő élethelyzet, három különböző személyiség, egyetlen közös pont: ÉN 

Látni könnyebb, mint érezni, ahogy érezni is, mint átérezni. Az érintettség ellenére objektív tanácsot adni, támogatni, vagy egyszerűen csak hallgatni. Különbözőek, mégis nagyon hasonlóak, erősek miközben legszívesebben összetörnének. Hagyni megtörténni, láttatni mindazt, amit Ők nem akarnak, tudnak, mernek még. Rámutatni az általuk vélt valóság, és a külvilág által látható valóság eltéréseire, sokszínűségére. 

Hello Gyönyörűm

Gyönyörű vagy, az Ő szemében, szemével nézve igenis az vagy. Hidd el végre, ne vedd el Tőle azt, amit magadtól már elvettél, vagy soha nem is adtál meg. 

“Ne ijessz már meg. Én, és a gyönyörű palik…Ez életképtelen. Ez nem az én kategóriám…” 

Mitől ne lenne a Te kategóriád, és egyébként is, mi az hogy kategória…Te nő vagy, ő pedig férfi, ez lehet az egyetlen elfogadható kategória. Minden mást az egod, és a külvilág kényszerít skatulyákba. Felejtsd el végre, hogy más nőkhöz méred magad külső tekintetében. Független, intelligens, erős nő vagy, de hagyd a szubmisszív oldalad is dominálni, legalább egy kis időre. Te is csak arra vágysz, hogy gyenge lehess egy férfi karjaiban. Ehhez viszont először szeretned kell azt a testet, amit majd azok a férfi karok átölelnek.

Fogadd el, lásd szépnek, ne csak egy skatulyának, ami alapján besorolhatod magad. Szeresd, hogy szerethessék.

Társfügg(n)őm

Nehéz teljesen azonosulnom ezzel a fajta függőséggel, mert vele ellentétben én az életem jóval nagyobb részében éltem egyedül, mint kapcsolatban. Mégis ismerős az érzés, mikor minden céltalanná, és üressé válik. Mindaz, mi tegnap még értelmet adott, és jelentőséggel ruházta fel a mindennapokat mára szertefoszlott. Döbbent szembesülés a ténnyel, hogy fogalmam sincs ki vagyok, és mit akarok. Az emóciók rabságában éltem mindig is, mindent százszoros intenzitással éltem meg, örömöt, boldogságot, és fájdalmat. Úgy érzem rajtam kívül senki nem fuldoklik, csak Én. Az egész világ képes az egyensúlyra, csak Én nem.

Eltűntem, vagy soha nem is léteztem, csakis általa?! Tőle vártam, hogy életre keltsen…

Nem várhatod senkitől, hogy életre keltsen, egyedül magadtól. Ne sürgesd magad, ne nézz távolabb, mint az aznap… a jövő bizonytalansága jelenleg még szétrág, felzabál, majd kiköp. Nézed a megrágott maradványaid, és émelyegsz. Az út hosszabb, a cél megváltozott, magadért küzdesz, magadat kell megmentened, az életed a tét, csak a tied, ez az egyetlen.

A cél nem a férfi, hanem a nő, TE. Az egyedüllét nagyon sok mindenre megtanít a csendes hallgatásával. Megérted azt, amit előtte nem tudtál, nem is akartál, mert nem voltál rákényszerítve. Megtanulod alázattal szemlélni az eseményeket, megismered a saját vágyaid, igényeid. Megérted, hogy Te vagy a kulcs ahhoz, amire vágysz, aki valóban szeretnél lenni.

Egy boldog Nő, egy igazi Társ, és Édesanya.

Csiki-Csuki

Megteremteni a minden elvárás, teremtett kényszer nélküli létezés állapotát, az ego mindent uraló jelenléte nélkül nem könnyű. Enélkül azonban újra, meg újra csak értetlenül tárjuk szét karjainkat, azt ismételgetve, hogy nem értjük.

A kommunikáció hatalmas erővel bír, jótékonysága, és fájdalma is egyazon tőből fakad, az őszinteségből. Őszinteség irányodba, a másik iránt, de leginkább önmagaddal szemben. Ezen hármas egysége nélkül, mindössze szánalmas próbálkozás lenne minden kísérlet, melyet a valóság valódi észlelésére tehetnél. Azonban nem elvárnunk, hanem megteremtenünk kell az őszinteség lehetőségét, megágyazni neki, és várni. A másik döntése, hogy odafekszik e melléd, vagy csak távolról szemlél.

Az egod üvöltve mászna ki az ágyból, melyben egyedül maradtál vele, dühösen húzná fel köréd ismét a falakat. Ha hagyod, csak azt mutatod meg, te sem voltál őszinte. Önmagad szeretted volna láttatni, és ez mindaddig félelmetes míg elvárásaid vannak. Attól nehéz, hogy félsz a reakcióktól, a következményektől, a másik “elvesztésétől”. Félelemből nem építhetsz biztos alapokon nyugvó kapcsolatot, se önmagaddal, se mással.

Az is jól van, ha része vagy az életemnek, és az is ha nem. Ez nem a feladása, hanem az elfogadása annak, ahogy reagál Rád a külvilág. Ne elvárásból, hanem elfogadásból teremts. Nem vagyunk egyformák, különbözőek a gyökereink, a családi minta által kapott útravaló, mely zsigeri szintű emlékekből, és tanult sémákból lett gyúrva. Így eltérő módon reagálunk egymásra, helyzetekre.

A rászorultságot látva kérés nélkül adhatsz, hiszen idővel önkéntelenül is adnál magadból, ahogy el is fogadsz, és fogadhatsz. Az “ajándékozást”nem befolyásolhatja azon elvárásod, hogy mit kapsz viszont, és hidd el, Őt sem ez vezérli. Mindenkinek saját felelőssége, és döntése, hogy mit, és mennyit fogad el belőled. Sokaknak azonban nehezebb elfogadni, mint adni, mivel ismeretlen számukra a feltétlen szeretet megtapasztalása.

Idő mire el tudja hinni, és fogadni, hogy minden attól jó, hogy egyszerűen csak létezik.