1.0A kinőtt héjhttps://kinotthej.cafeblog.huMousuhttps://kinotthej.cafeblog.hu/author/mousu/<p>A mindenki valósága, és az általam lidércekkel benépesített, terhekkel megpakolt, sérelmekből épített világ között egyre kevésbé tudok különbséget tenni. A határok egyre elmosódnak, olykor már, soha nem is volt állapotként tekintek rájuk. A tudatom ép, még fertőzetlen része, tisztán érzékeli, hogy valaha léteztek ezek a mezsdjék a józan ész, értelem, és a kényszeresen destruktív életfelfogás között, mára azonban egyre kevésbé tudnak érvényesülni a mindennapok sötétségében. Összemosódik múlt, és jelen, a jövő csak percekben mutatkozik meg, a vágy a pillanatra szorítkozik, az álmok csak öntudatlan állapotban járnak át. A lét, és nemlét egybefonódása, a pólusok ellenpólusok nélküli jogosulatlan létezése, a kauzalitás fullasztó terhe lassú, és alattomos mételyként árad szét az elmémben. </p> <p>Létezésemtől fogva pusztít, a tudatra ébredés katalizálta, és azóta folyamatosan árad szét bennem. Addiktív módon érzem szükségét a fájdalomnak, mintha enélkül nem is léteznék. Az elégedett, és kiegyensúlyozott állapot hosszútávon ismeretlen fogalom, a meg nem érdemeltség érzése állandósult bennem. Egy hitelességét vesztett, ismeretlen ember nézne vissza rám a tükörből, ha boldognak, és elégedettnek érezném magam. Így visszautasítom, mint egy ki, és meg nem érdemelt ajándékot.</p> <p>Ha elérem a teljes ürességet, nem marad más csak a nyugalom. Ha elfogadom az állandóságot, tisztán láthatok majd. Ha megtapasztalom a vágytalanságot, a dolgokon túl szemlélődhetek. Ha elfogadom, hogy alkothatok a birtoklás önző vágya nélkül, szabad leszek. Szabad, a saját börtönömből, túl a saját középpontomon. Túl a második konzultáción egy klinikai szakpszichológussal.</p> <p><a href="https://kinotthej.cafeblog.hu/files/2015/05/images.jpg"><img class="aligncenter size-full wp-image-2554" src="https://kinotthej.cafeblog.hu/files/2015/05/images.jpg" alt="" width="276" height="182" /></a></p>rich